Oldalak

2010. 05. 26.

Barátságról idézetek 1.

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor az ember barátjától elszakad, tudja hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy volt vele a találkozás előtt."

„A barátság - ez a szent emberi kapocs - úgy oltalmaz a magánytól, a számkivetettségtől, a félelemtől, a mozdulatlanságtól, hogy énünket megkettőzi: két szem - egy látvány; két szív - egy érzés; két hang - egy gondolat; két test - egy lélek."

„Ne menj előttem, lehet, hogy nem tudlak követni. Ne gyere mögöttem, lehet, hogy nem tudlak vezetni. Gyere mellettem és légy a barátom." (A. Camus)

„A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek."

„A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned!"

„Nagyra becsülöm azt a barátom, aki időt talál számomra a naptárában, de még jobban szeretem azt, aki elő sem veszi a naptárát, ha rólam van szó!" (Robert Brault)

„A barátság nem azért van, hogy valamit kapjunk, hanem hogy lehetőségünk legyen adni."

„Az igazi barátok nem azok, akikkel leülsz egy órácskára dumálni és iszogatni. Az igazi barátokkal nem kell mindennap találkozni, az ember egyszerűen tudja, hogy ott vannak, ha szükség van rájuk."

"Igaz barátod az, kivel nem kínos, ha beszélgetés közben beáll egy hosszabb csend, s nem kezdesz el azon agyalni, mit is mondhatnál ..."

"A barátság egy aranykötél, amely ha elszakad, össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad!"

"Ne tartsd fontosnak, hogy fontosnak tartsanak, egyszerűen csak szeress és fontos leszel!"

"Nem csak a szerelemben, de a barátságban is létszükséges az érzelemnyílvánítás, még akkor is ,ha teljesen nyilvánvaló: a felek rajonganak egymásért."

"A barátsággal sosem szabad betelni úgy, mint egyéb dolgokkal: minél régebbi, annál édesebb, miként a borból is az, amelyik kiállta az idő múlását."

„Két ember attól fogva számít igazi barátnak, amikor hallgatásuk már nem jelent kínos csendet!"

„Egy barát, azzal, hogy felhív, felugrik hozzád, vagy akár egy véletlen találkozás, esetleg egy apró meglepetés által bearanyozza hétköznapjaidat!"

„A barát tudja, hogyan engedje el a füle mellett a mondandód javarészét, hogy csak a lényegre válaszoljon!"

„A barát az az ember, aki mellett mersz önmagad lenni!"

„Az igaz barátság olyan, mint az egészség; csak akkor értékeled, mikor elvesztetted."

„A barátod az, aki mindent tud rólad, mégis szeret." (Elbert Hubbard)

„Igaz barát az, aki előtt hangosan gondolkodhatom."

"Ha az ember magányra vágyik, akkor nem az egyedüllét, hanem csak a megfelelő ember közelsége kell neki!"

A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.

"A szerelemnek és barátságnak csak egyetlen rokon vonása van, s ez: ha felbomlik, annak oka sohasem a Másik, hanem mindig az Én."

"Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon!"

"A tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem az a szeretet, ha két ember egymás szemébe néz, hanem, ha mindketten ugyanabba az irányba néznek."

"Az igaz barát a kezedet fogja és a szívedet gyógyítja."

„Szükségben mutatkozik meg az igaz barát."

"Álmokban és szeretetben semmi sem lehetetlen!"

"Nem az számít, hogy honnan jöttél, milyen a vallásod vagy a bőrszíned, hanem az, hogy milyen ember vagy! Sok értékes embert veszít a világ az előítéletekkel!"

„Az életnek csak akkor van értelme, ha van kivel megosztani az érzéseinket."

"A szavak olyanok, mint a röntgensugár. Ha megfelelőképpen használja őket az ember, bármin keresztülhatolnak."

"A mosoly a legrövidebb távolság két ember között."

Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni úgy, hogy közben mégse fogy el.

"Az igazi szeretet próbája egyedül az,hogy nem fél a másik ember szeretetétől,hogy elegendő benne a szelídség,a türelem és az alázat ahhoz,hogy elfogadja azt."

A tökéletes szeretet nem ismer félelmet: mivel mindenét oda ajándékozta, semmije sem maradt, amit elveszíthetne.

A szeretet mindenki számára a legszükségesebb táplálék.

„A szívre csak egy másik szív lehet hatással."

"Az ido múltával egyre kevésbé bánjuk, amit megtettünk, de amit nem tettünk meg, arra soha nincs vigasz."

Egy barát olyan, akár egy téli lámpás: minél régibb a barátság, annál erosebb a fény.

A barátság sohasem felejt. Éppen ez a csodálatos benne.

"Van-e még barátság a világon? Fiatal emberek azt hiszik, van; de aztán megtudják, hogy amit barátságnak hittek, csak pajtásság volt. A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és erőszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szűkszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért."

"...nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátjainkban leltük fel az egész világot."

"Barát az, aki akkor is velünk tart, amikor az egész világ ellenünk fordul."

"Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep."

"A mi barátságunk legyen az álom egy felébresztett perce, mely végigkíséri hosszú álmunk, s melynek élet a neve."

"Lényed által. Nemcsak azért szeretlek, ami vagy, hanem amivé válok, amikor velem vagy. Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted, de azért is, amivé engem teszel. Szeretlek, mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó legyek, és jobban bármily végzetnél tetted, hogy boldog is legyek. Egyetlen érintés nélkül tetted ezt, szavak nélkül, jelek nélkül. Puszta lényed által művelted ezt. S talán épp ez a barátság lényege."

"... csak a régi barátok tudnak összeveszni, majd kibékülni, mivel barátságuk kiállta az idő próbáját."



















































































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.